A kupuszinai Néprajzi Csoportot 1978 őszén
alakították a fiatalok: Dubac
Mária, Nagyfejő Mária, Silling István, Soód
István, akik a falu népi értékeinek
elvándorlása miatti aggodalmuknak akképpen adtak
hangot, hogy kiállításokon
mutatták be mindazt, ami Kupuszina múltjának
része és jelenének alapja.
A csoport vezetőjévé Silling István
magyartanárt választották meg, aki
az apatini Egységes Középiskola kupuszinai
tanulóinak segitségével néhány
évig nagyszabású gyűjtéseket szervezett a
faluban.
Első kiállításukat a régi kupuszinai
konyha edényeiből, használati eszközeiből
rendezték meg 1978 októberében. Azután a
csoportot felkarolta a helyi Petőfi
Sándor Művelődési Egyesület, amelynek
keretében máig önálló
szakcsoportként
működik. A fiatalok összesen 13
kiállítást és alkalmi műsort rendeztek
értékmentési és
értékmegismertetési szándékkal. A
Néprajzi Csoport mindenkori
célja az volt, hogy a tevékenységük
eredményeként összegyűlt néprajzi anyagot
egy jellegzetes kupuszinai házban állítsák
ki, tehát egy autentikus kupuszinai
falumúzeumot szerettek volna létrehozni.
1991. március 10-én nyitották meg az egykori
kupuszinai elemi iskola
kántortanitói lakásában az
állandó kupuszinai néprajzi gyűjteményt,
amelyet
az elmúlt évek során többezer
érdeklődő tekintett meg, s Európa sok
országából
jöttek és jönnek ide a népművészetet
kedvelők és becsülők.
Az állandó kiállításon a
legrégibb dátumozott tárgy egy komáromi
láda
1817-ből, míg a legfiatalabb a XX. század első
negyedéből való tulipános
asztal. A kiállítás legfőbb kincsét a
festett bútorok képezik, hiszen ilyen
komplett festett lakásberendezéssel egyetlen
vajdasági múzeumunk sem rendelkezik.
A konyha lakószoba- és tisztaszoba berendezése
ép és kifogástalan, csak
a feltétlenül szükséges
konzerválásra nem jutott még elég
pénz. Az asszonyok
kelengyéjét bemutató gyűjtemény teljesnek
mondható (szoknyák, kendők, fehérnemű,
konyharuha stb.). A hajdani kupuszinai ház berendezése
kitűnően tanulmányozható.
A gyűjteményt létrehozó kupuszinai csoportot,
melynek mai vezetője Csizmadia
János, a Jugoszláviai Magyar Művelődési
Társaság Kiss Lajos Néprajzi Szakosztálya
Samu Katalin Oklevéllel tüntette ki.
A hét
végén az első alkalommal megrendezett Adorjáni
Dohánynapok leglátványosabb része minden
tekintetben a rendezvénysorozat első napján
megnyílt hagyományos dohánytermesztést
bemutató kiállítás volt, melynek
közönsége megismerkedhetett a
dohánytermesztés
csínjával-bínjával, a dohánylevelek
felfűzési módszereivel és azokkal az ötletes
masinákkal is, amelyeket a termesztők maguk ötlöttek
ki munkájuk megkönnyítése végett.
A rendezvény fénypontja
minden tekintetben Kovács Istvánnak, a
bácsgyulafalvi (telecskai) Dohánymúzeum
alapítójának előadása és
kiállítása volt.
Megtudtuk tőle, hogy
Bácsgyulafalván is óriási hagyománya
van a dohánytermesztésnek, s szűkebb
pátriánkban a legjobb minőségű dohánnyal
büszkélkedhetnek. Ezért akár száz
kilométeres távolságból is érkeztek
csempészek, hogy a monopol szerepet élvező állam
tilalma ellenére telecskai dohányt szerezzenek be. A
levágott dohányt először ügyesen
megpörkölték, s csak ezt követően volt
„fogyasztásra” alkalmas. A legügyesebb
csempészek elmondása szerint főleg lányok
és vékonydongájú hölgyek akár
20-30 kiló dohányt is felkötöttek magukra, s a
csendőrök, fináncok nem is sejtették róluk,
hogy csempészek. A dohányosok számára
talán kicsit elrettentő, hogy 100-150 évvel ezelőtt a
cigaretták készítéséhez először
újságpapírt használtak, a
későbbiekben toalettpapírból is csavarták a
cigiket, majd pedig a piacon vásárolt
cigarettapapírba. A legszegényebbek pedig bagót
csináltak a földön visszamaradt, legrosszabb
minőségű dohányból, és azt
rágták. A szenvedélyes dohányosok
összeszedték az aljleveleket és szivart
készítettek belőle. Kovács Istvánnak
valójában innen származott az az ötlete, hogy
szivarokat készítsen.
Ugyanakkor elmondta azt is, hogy
dohányból nemcsak cigarettát, szivart
készítenek. Bemutatta a krumplibogár-tetűt vagy
bármilyen más növénytetűt ölő szert,
aztán a parfümöt és a bőrbarnítót
is - mindezt dohányból készítik.
- Ezt ma biónak
mondják, e fogalommal az utóbbi időben fantasztikusan el
vannak keveredve az emberek, s horribilis pénzekért
árulják, ám ugyanezt már száz
évvel ezelőtt is ismerték - mutatta a barna
folyadékkal teli üveget.
- A dohánytermesztő
nagybirtokosok parfümként is használták -
tartotta a múzeum alapítója az orrom elé a
fiolát, amelynek kellemes, átható az illata.
- Egyszerű dohányból
főzték ki ezt is - folytatta a mester -, akkor is
rázták a rongyot, és bőrbarnítót is
készítettek. Rácseppentettek belőle a
kezükre, tudták hányszor kell bekenni a
bőrüket, hogy barna maradjon.
Megtudtuk azt is, hogy a visszamaradt,
úgynevezett dohánymocsokból
pókfogót, szúnyogűző szert is
készítettek, a dohánylevél
szárából pedig labdát a gyerekeknek.
Az előadást követően a
jelenlévők természetesen
kipróbálhatták a Kovács István
által készített szivarokat. A jelenlévőkkel
folytatott beszélgetése során az is kiderült,
csupán azt fájlalja, hogy messze földön is
ismerik és elismerik, ám itt, szűkebb
pátriánkban, szinte észre sem veszik. Tudnunk
kell, hogy Szerbiában csak ő foglalkozik
szivargyártással, annak ellenére, hogy a
világ három legnagyobb
dohánytársasága, a British Tobacco, a Philip
Morris és a JTI is jelen van a hazai piacon.
HORVÁTH Zsolt
Fotó: Horváth Zsolt
Valamikor újságpapírt
használtak
Kovács István szivarjai
Őseink „öngyújtója”
Kovács István
Kovács István
Tetvek ellen méreg, parfüm és
bőrbarnító is készült dohányból
SATRINCA
(Szerémség)
A szerémségi Satrincán tegnap tartották meg
a sorrendben hetedik libaszemlét, melynek keretében a
tájház nemrégiben befejezett
épületét is felavatták. 2011.10.09.
Budiszaván
már nyolc éve sikeresen működik a Petőfi
Sándor Művelődési Egyesület, a tagok több
szakosztályba tömörülnek, és
köszönhetően a tenni akaró és ötletekben
bővelkedő, kitartó és szabadidejüket nem
sajnáló falubeli embereknek, az egyháznak, Erhard
Róbert tisztelendő úrnak, no meg a számos
támogatásnak – amit a tartománytól, a
várostól, a községtől, a más civil
szervezetektől, az MNT-től kaptak –, számos hazai
és külföldi szemlén, fesztiválon,
találkozón már bemutatkoztak és
megállták a helyüket.
Ma
több mint 200 aktív tagja van a szervezetnek, és
büszkék arra, hogy a gyermekeink, sőt még az
ifjúság sem hátrál meg a
közösségi munkától, alkotó
tevékenységtől, hiszen céljuk anyanyelvünk
ápolása, hagyományaink, kultúránk
továbbéltetése, azonosságtudatunk
megerősítése. És hogy mindezeket a
törekvéseket eredményesebbé,
szemmelláthatóbbá és
kézzelfoghatóbbá tegyék,
körülbelül másfél évvel ezelőtt
született meg a gondolat, hogy Budiszavának is
tájházra van szüksége. Kiss Gyula, a helyi
közösség tanácsának elnöke sok
segítséget nyújtott az egyesületnek,
és hála a Tartományi Gazdasági
Titkárság támogatásának, mára
az elképzelés meg is valósult. Sikerült
felújítani a tájházat, ahol az elődök
hagyatékát, bútorait, mindennapi használati
tárgyait gyűjtötték össze és
mutatják be az érdeklődőknek.
–
A tájház megnyitása nemcsak a mi
nemzedékünknek és utódainknak jelent jeles
eseményt, hanem az itt élő többi nemzet és
kisebbség számára is az.
Ünnepségünknek az a célja, hogy még
jobban megbecsüljék egymást az itt élő
lakosok, és függetlenül attól, hogy mikor
települtek ide, közösnek és sajátjuknak
érezzék e falut, de ugyanígy felelősséggel
és megbecsüléssel viszonyuljanak egymáshoz
és a megteremtett, közös érdekeket
szolgáló javakhoz – mondta üdvözlő
beszédében Juhász Andrea, az egyesület
elnöke.
Kiss Gyula, a helyi közösség
tanácsának elnöke az összetartást
hangsúlyozta, mert kultúránk
továbbéltetésének alapfeltétele az
együttműködés.
A
tájházavatás ünnepi szentmisével
kezdődött, amelyet ft. Erhard Róbert szolgáltatott,
majd megszentelte a létesítményt és
további kitartó munkára biztatta az egyesület
tagjait. A rendezvényt jelenlétükkel
megtisztelték a Tartományi Végrehajtó
Tanács, valamint a VMSZ képviselői, eljöttek a
tápai Hagyományőrző Egyesület tagjai és a
szolnoki Bányász fúvószenekar is,
fellépésükkel színvonalasabbá
tették a budiszavaiak ünnepét.
